Talán nem tévedünk nagyot akkor, ha azt mondjuk: Gyurcsány Ferenc nem megélhetési politikus. Ha úgy hozza az élet, hogy kikerül a politikából, azt nem fogja olyan tragikusan megélni, mint az MSZP frakció jelentős része. Mások a motivációik és épp ezért másként gondolkodnak, másként cselekszenek. Amíg ez a párton belüli viták szintjén megoldható és kibeszélhető, addig nincs gond. Ha azonban e belső ellentét a bizottsági és parlamenti vitákban és szavazásokban is megnyilvánul, akkor azt a törvényhozás sínyli meg.
A magyar politikai rendszerben, mint minden parlamentáris rendszerben, a parlamenti többséget biztosan maga mögött tudó kormány kormányoz. Ha a kormány elveszíti ezt a többséget, akkor rendszerint új választások kiírása következik, egy új többség megteremtésének érdekében (elképzelhető persze kisebbségi kormányzás, de ez fölöttébb ritka). Éppen ezért különös a helyzet a magyar parlamentben: a kormány törvényjavaslatai nem kapnak többséget olyan formában, ahogyan kidolgozásra kerülnek: módosító indítványok sokasága után gyakran olyan javaslatok fogalmazódnak meg, melyek alapvetően eltérnek az eredeti koncepciótól. Ez a helyzet azonban hosszú távon nem tartható fenn. A miniszterelnöknek konkrét elképzelései vannak az ország átalakítását illetően: ezt miniszterelnöksége óta sokszor, számos formában kinyilatkoztatta. Őszöd óta azt is tudjuk, hogy részéről a reform és (személyes) bukás is elfogadható.
A történet másik kulcsszereplője az SZDSZ frakciója: az egy-két százalék környékén stagnáló kispárt lényegében felélte politikai tőkéjét, egyetlen szerep van még, mely hozhat valamit a párt számára és ez a „reformok elkötelezett hívei” szerep. Számukra tehát a mostani helyzet, miszerint a kormány reformelképzelései elvéreznek a szocialista frakció módosításain, a lehető legrosszabb: sem médiafigyelemhez nem jutnak, sem szavazataiknak nincs jelentősége. Ha a liberálisok most kilépnének a koalícióból, az sem változtatna érdemben a helyzeten, hiszen a kérdés megoldása a koalíciós társ frakciójának kezében van. Az ő sorsuk összefonódott Gyurcsány Ferencével: ha a miniszterelnök bukik, ők is vele buknak; valószínűtlen ugyanis hogy Gyurcsány leváltásával a szocialista frakció ki tudna állítani olyan kormányfőt, aki kielégítené az Szdsz reformszomját. Sokak szerint az is kétséges, leváltja-e, le tudja-e váltani Gyurcsányt saját frakciója. Én azzal a véleménnyel értek egyet, hogy a több belső érdekcsoportok külön nem elég erősek ahhoz, hogy összefogjanak, így viszont nem képesek egy közös jelölt mögé felsorakozni: így marad ez a se vele se nélküle helyzet.
Gyurcsány Ferenc azonban kitörhet ebből a helyzetből, az alábbi módón: A kormány benyújtja az egészségügyi reform tervezetét úgy, ahogy azt elképzelte; a liberálisok segítségével leszavazzák a módosító-indítványokat, az eredeti törvényjavaslathoz pedig a miniszterelnök pedig, élve az Alkotmány nyújtotta lehetőséggel indítványozza, hogy az általa benyújtott előterjesztés feletti szavazás egyben bizalmi szavazás legyen.
Ha a parlament leszavazza a javaslatot, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy a kormánynak le kell mondania (ez nem jár automatikusan a parlament feloszlatásával) és a parlamentnek új kormány után kell néznie: ezzel tehát tulajdonképpen döntésre lehet kényszeríteni a szocialistákat. Ha pedig a koalíciós felek nem tudnak megállapodni, nem marad más, mint a parlament feloszlatása és előrehozott választások kiírása.
És ha így alakul, az sem feltétlenül tragikus, sőt: mindkét párt esetében egy jó alap lehet a kampány során annak bemutatása, hogy a végsőkig ragaszkodtak az elveikhez!
