Október 6-a a magyarság egyik gyásznapja, de ma már kevesen gyászolnak. Ez a nap az aradi vértanúk emléknapja, mikor az orosz-osztrák egyesített haderővel szemben már nem tudott ellenállni a Magyar Honvédség, és a világosi fegyverletételt követően Aradon kivégezték a hadsereg tizenhárom magas rangú tisztjét.
Ez a forradalom az egész magyarság számára lényeges, hiszen híres évszázados megosztottságunkat meghazudtolva egységesen léptünk föl az osztrák elnyomással szemben.
A forradalom mártírjait, a szabadságharc vezetőit szégyenletes körülmények között Aradon végezték ki. Ez a település a mai Románia területén, Partiumban található, a magyar határ közelében (Jellemző, hogy a magyar Word szövegszerkesztő nem ismeri a Partium szót..).
A magyar kül-, és kultúrpolitika töketlenségére jellemző, hogy a kivégzés helyszíne egy focipálya és egy parkoló közé van beékelve, és elfeledésre ítélve. A magyar politika szégyene, hogy csak 2004-re sikerült felállítani az eredeti emlékművet, mely addig a ferencesek udvarában pihent szétszerelve és azt se az eredeti helyére, hanem a Megbékélés terére, egy szép román emlékművel szemben.
A magyar politika szégyene, hogy nemzeti ünnepeinken és –gyászainkban nem tudnak együtt megemlékezni. A magyar politika szégyene, hogy ma már alig látogatnak ki a magyarok a megemlékezésekre. Váradon Orbán Viktort (aki állítólag az egyik legnépszerűbb politikus a határokon túl) is csak pár ezren nézték meg, az itthoni megemlékezések is eltörpülnek a pártrendezvények mögött.
Pedig különböző etnikumú katonák életüket adták, áldozták a hazáért, és ma már az átlag honpolgár a nevükre se emlékszik.
A nemzet a nyelvében és kultúrájában él. Ha ezt elveszti, akkor beolvad abba a kultúrába, ami körülveszi. Ez persze nem mindenkit bánt, mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy milyen értékeket képvisel.
